Luhan pov.
Már este 10 óra volt és vártam, hogy Xiumin vissza jöjjön a kikérőnkkel együtt. Közben azon gondolkodtam, hogy az új osztálytársat el kellett volna hívni, hiszen mostantól egy szobán fogunk osztozni.
-Hát úgy látszik ma nem megyünk sehova - megfordultam és a legjobb barátom szomorú képpel nézett rám.
-Mi történt?
-Áhh!- megvakarta a tarkóját és becsukta a szemét - Megkérdezték hova járkálunk mi ilyen sűrűn. Nem mintha nem tudnák vagy valami...
-Őszintén ma nem bánom - neki dőltem a falnak és a plafont néztem. - Kissé bűntudatom van, hogy nem hívtuk el magunkkal, úgyhogy ha még fen van megpróbálom szóra bírni.
-Hát ahhoz sok sikert. - nevetett rajtam, megpaskolta a vállam és elindult arra amerre az ő szobája van.
-Hé, most mi olyan vicces?-de már nem hallotta.
Visszamentem a szobába, ledobtam a cuccaimat az ágyra és elmentem zuhanyozni. Mikor végeztem láttam, hogy ég nála a villany. Felmentem a lépcsőn ás láttam, hogy olvasott. Nem tudtam mit kérdezni így csak elgondolkozva néztem őt.
Egy kis idő után letette a könyvet és rám nézett.
-Mi az? - sóhajtott jelezvén, hogy zavarok. De én ezt teljesen figyelmen kívül hagytam és leültem a lépcső tetejére.
-Mit olvasol?
-Miért érdekel?
-Jó akkor, mond meg, hogy, hogy hívnak.
-Oh Se Hun.
-Tizstára úgy nézel ki mintha ezt is nehezedre esett volna kimondani. De nem baj, mesélj magadról. - Igazán érekelt. Közelebbről nem tűnt ellenszenvesnek, inkább viccesnek. Főleg amilyen változó arc kifejezései vannak.
-Mi érdekel? - vissza vette a könyvet és újra olvasni kezdte.
-Minden. hacsak nem akarod, hogy én meséljek...-rám nézett aztán az ágyon elhelyezkedett török ülésben.
-Mint már mondtam Oh Se Hun-nak hívnak. 20 éves vagyok és van egy bátyám. Gondolom észrevetted, hogy nem vagyok túl beszédes és barátkozni sem szoktam. Szeretek tanulni, szabad időmben gitározok és táncolok. Szeretnél még tudni valamit vaaagy...?
Szúrósan néztem rá majd megrántottam a vállam és elmosolyodtam.
-Több mint a semmi. Legalább megszólaltál.- ő csak értetlenül nézett rám, megrázta a fejét és vissza fordult a könyvéhez.
Én is vissza mentem az ágyamhoz, ledobáltam róla mindent és lefeküdtem. Annyira furcsa volt, hogy már nem vagyok egyedül ebben a szobában. Eddig jó volt mert akármit csináltam, nem kellett alkalmazkodnom senki igényeihez, és van egy érzésem, hogy ő viszont nehéz eset lesz. A villanyt lekapcsolta és halllottam, hogy elhelyezkedik és gondolom már alszik is. Én fáradt voltam de mégsem tudtam elaludni, néztem most már csak a sötétségbe, és azon gondolkodtam holnap mit kéne tennem. Folyton kattogott az agyam, már bele is fájdult, így inkább én is betakaróztam, becsuktam a szemem és hagytam, hogy a gondok eltűnjenek amint elalszom.
Sehun pov.
Épp pakoltam a ruháimat mikor hallottam, hogy a szobatársam ki megy.
-Remek, legalább csendben tudok pihenni. - Gondoltam. Lefürödtem gyorsan, majd átöltöztem és bemásztam az ágyba zenét hallgatni. fél óra elteltével meguntam, majd elővettem a kedvenc könyvem és neki álltam olvasni. Később megint ajtócsapódást hallottam, majd láttam, hogy a szobatársam az ágy végéről figyel.
-Mi az? - Sóhajtottam. Nagyon nem volt most kedvem hozzá, de őt ez nem érdekelte.
-Mit olvasol?
-Miért érdekel?
-jó akkor mond meg, hogy hívnak?
-Oh Se Hun.- mondtam unottan.
-Tisztára úgy nézel ki mintha ezt is nehezedre esett volna kimondani. De nem baj, mesélj magadról. - ez a gyerek tényleg nem veszi észre, hogy nem akarok vele beszélni?! Milyen rámenős.
-Mi érdekel? - Kérdeztem majd vissza raktam magam elé a könyvet és úgy tettem mintha olvasnék.
-Minden Hacsak nem akarod, hogy én meséljek...-Mondta Én elhelyezkedtem az ágyon törökülésben majd neki kezdtem. Nem nagyon szoktam mesélni az életemről senkinek, viszont vele úgy éreztem kivételt kell tennem, hisz szobatársak vagyunk. Miután elmondtam egy pár dolgot magamról, láttam nem veszi jó néven, hogy csak ennyit mondtam és csupa sablonos dolgot, de ez bőven elég volt.
-több mint a semmi. Legalább megszólaltál.
Én csak néztem rá, majd vissza fordultam a könyvhöz, és most tényleg olvastam. Ő is vissza ment az ágyához majd lefeküdt. Le oltottam a lámpát és egyből elaludtam.
Korán felkeltem és teljesen felfrissülve éreztem magam olyan jól aludtam. A lépcsőről leérve nyújtóztam majd láttam, hogy ő már nincs a helyén. Fogat mostam, azután elkezdtem takarítani. Most a szokásosnál is jobban idegesített a kupleráj, ez így elront mindent. Láttam, hogy az asztalnál eszik és fáradtan bambul ki a fejéből miközben jó alaposan megrágja az ételt.
-Te nem eszel? - kérdezte rám pillantva Luhan.
-Nem, nem vagyok éhes.
Elmosogattam és törölgettem a poharakat közben Luhan teli szájjal megszólalt.
-Te minden reggel ilyen vagy?
-Nem, csak nem szeretem ha nincs rend....ha mások után kell takarítani -itt egy kicsit megálltam- márpedig utánad kell takarítani...akkor fogok is, mert nem tudok így meglenni.Veled. Miért, amúgy zavar?
-Nem, dehogy is csak furcsa. - ásított és mintha semmit sem hallott volna felállt és ott hagyott mindent maga után. Én pedig csak egy sóhajtással nyugtáztam hátha észreveszi.Reménytelen.
Befejeztem a törölgetést aztán vissza mentem a szekrényemhez és átvettem a ruhámat. Miután végeztem lementem és találtam magamnak egy tükröt. Míg megigazítottam a hajam a szemem sarkából észre vettem, hogy Luhan szekrényéről leesett valami. Fejjel lefele volt, így felvettem és láttam, hogy egy lány van rajta.
-Hé! Leesett a barátnőd a polcról! -kiabáltam neki mire kijött.- furcsa ízlése van. -suttogtam és még jobban megnéztem a képet.
-Áhh! Az nem a barátnőm. - vette el a kezemből hirtelen a képet és vissza tette a helyére.- Csak egy gyerekkori barát. -nevette el magát.
-Értem. Szép.
Mielőtt kimentem volna a szobából, szóltam neki, hogy én elmentem az órámra és jobb ha ő os elkészülődik.
Nyitottam ki az ajtót és ugyan az a lány állt ott mint aki a képen volt, csak pár évvel idősebben.
-Szia-köszönt mosolyogva, én pedig biccentettem és elmentem mellette.
"gyerekkori barát"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése