2014. február 9., vasárnap

1. rész

Luhan pov. 

A terem második padsorában ülök az ablaknál. Ma kivételesen túl csöndes voltam, rossz idő volt és nem volt kedvem most senkihez és semmihez. Már két hete elkezdődött a tanítás, de van aki még most is annyira örül a másiknak mintha több éve  nem látta volna. Az eső zuhogott én pedig néztem ahogy az esőcseppek folynak le az ablakon. Teljesen elbambultam, valaki megbökdösött és beült a mellettem lévő padba. 
-Hallottad? Van még egy osztálytársunk. -Xiumin volt az. Annyira örült ő is. Nem tudtam nem mosolyogni, miközben néztem ahogy majd megőrül a kíváncsiságtól, vajon ki lehet még velünk. Még válaszolni se tudtam. Az ajtó nyílt, mindenki elhallgatott amint a tanár belépett az ajtón, és közvetlen mögötte jött be egy diák. Be sem mutatkozott, a tanár elküldte leülni és el is kezdte a tanítást. Egész nap csak őt figyeltem. Valamilyen szinten idegesített, hogy semmit nem tudok róla és ő sem hajlandó ismerkedni. Volt benne valami...furcsa. A bőre olyan fehér volt, hogy kissé sápadt hatást keltett, és a  szőkés haja még jobban kiemelte arc vonásait. A tekintete olyan hűvös és számító, mindenkit alaposan végig mért. Mikor rám pillantott rá mosolyogtam hátha oda jön, de csak gúnyosan rám nézett majd előre fordult. 
Ekkor még tényleg nem gondoltam, hogy az életem gyökeresen meg fog változni..


Sehun pov.

Tanítás után a szobámhoz indultam. Az ajtó elé érve gyorsan megkerestem a kulcsokat majd nyitottam is az ajtót. Mikor beléptem ledobtam a pulcsimat és a táskámat majd felmásztam az ágyra. Mivel emeletes volt így én a felsőt választottam, mert az alsó láthatóan foglalt volt. A szobatársamat pedig még nem tudtam, hogy ki lehet mivel nem volt a szobában. Lefeküdtem, becsuktam a szemem és vissza gondoltam az elmúlt éveimre. Kicsit el is szunyókálhattam mivel röhögésre és ajtó csapódásra keltem. Hirtelen kipattantam az ágyból, majd a zaj irányába fordítottam fejemet. Valószínűleg a szobatársam lesz az. Lemásztam az ágyról és mikor elindultam felé hirtelen felém fordult. Viszont mikor megláttam, hogy ki az, az állam a padlót verte. Semmi problémám nem volt vele, viszont a stílusa nagyon taszított. Tanítás alatt és a szünetekbe is tapasztaltam és hallottam, hogy igen beszédes, nagyon szeret bulizni és gondolom csajozni is, szóval mellette nem hiszem, hogy nyugalmas napjaim lesznek. Illedelmesen meghajoltam majd válaszra sem várva vissza mentem az ágyhoz. Össze szedtem a a ruháimat és a táskámat majd neki álltam pakolni. Viszont ekkor megint ajtó csapódásra lettem figyelmes. Oda pillantottam, de nem láttam senkit. Biztos ki ment. Vissza fordultam majd folytattam tovább a pakolást. 

2 megjegyzés:

  1. Uuu, nekem eddig tetszik. *-* Tuti Luhan a szobatársa, mert hát ki más is lenne. *-*
    Kíváncsi vagyok ebből az egész ellenszenvből mi lesz a későbbiekben. Tetszik, kár, hogy rövid. ;;

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülünk hogy tetszik.^^ Valahogy el kellett kezdeni, de a többi rész már hosszabb lesz :)

      Törlés