4.rész

Luhan pov.

Direkt korán keltem, hogy eltudjak pakolni. A tegnap után olyan rosszul éreztem magam. Nem tudtam, hogy ezzel ennyire megbántom. Az esti kirohanásakor láttam meg belőle egy kicsit. Igazából nem is gondoltam, hogy egyáltalán foglalkozik ilyen dolgokkal.
Miután mindent eltettem és ettem felmentem hozzá. Még javában aludt pedig azt hittem, hogy egyes csörömpöléseimre fel fog kelni. Nyitott szájjal feküdt és hallani lehetett a szuszogását, is és annyira sajnáltam őt felkelteni. Észre vettem a feje mellett egy kis könyvet. Óvatosan kihúztam és fellapoztam. Csak találomra elkezdtem olvasni egy oldalt. Valakiről szólt. Nem tudtam abba hagyni az olvasást, végig szörnyűséges dolgokról volt szó. És a végén esett le, hogy ez bizony Sehun naplója.
Ő elkezdett mocorogni, én pedig ijedtemben vissza tettem oda, ahol volt.
Kissé fölé hajoltam, és az előbbi aggodalmamat egy mosollyal eltüntettem.
-Jó reggelt!
-Mit akarsz? - egyik kezével eltolta a fejemet, és magára húzta a takarót.
Én viszont nem hagytam ennyiben. Felálltam és elkezdtem lehúzni róla a takarót.
-Mit akarsz tőlem?  - minden egyes szót külön kihangsúlyozott. - Ha így szeretnél bocsánatot kérni, akkor tudd meg, hogy a lehető legrosszabb irányba haladsz! - szerintem próbált dühösen nézni, de én csak a fáradt és kócos fejét láttam.
-Nem! De gondoltam a sokáig alvás helyett csinálhatnánk valami mást. - erre csak megforgatta a szemeit és vissza dőlt. - Pedig csak miattad keltem fel ilyen korán!
Nem válaszolt, én pedig elindultam lefelé.
-Mit? - nem értettem mire gondol, így megfordultam.
-Mit, mit?
-Hát mit akartál volna csinálni?
-Na mi van még is érdekel? - reménykedetten néztem rá, hogy mégis beadja a derekát.
-Ha már felkeltettél akkor legyen is értelme annak. Na?
-Azt még nem tudom...
-Akkor viszont értelmetlenül keltél fel te is.
-Nem! - kissé elgondolkodtam de nem sok dolog jutott eszembe. - Mi lenne ha elmennénk moziba?
-Nem lehetne inkább itt nézni valamit?
Bólogattam de nem láthatta - Valami elképzelés? - erre csak megrántotta a vállát és elfordult. - És még én vagyok a lusta? - megfogtam a lábát és megpróbáltam elhúzni, ami következtében fejbe rúgott.
-Jól vagy? - pattant fel hirtelen, én pedig fájlalva fogtam a fejem.
-Meghalni nem fogok. De legközelebb vigyázhatnál!
Láttam, hogy legszívesebben vitába szállt volna de inkább nem tette. Felállt és ment felöltözni. Mikor elindult lefele alig vártam, hogy mit fog szólni.
Már egy ideje otthagyott és semmit nem szólt. Mikor bementem a konyhába láttam, hogy eszik. Láthatta elképedt fejemet, így kérdőn nézett rám.
-Nem szólsz semmit?
-Miért? Történt valami?
-Hát rendet tettem!
Befejezte az evést, a tányért a mosogatóba tette és oda jött elém.
-Ügyes vagy! - és megsimogatta a fejem tetejét, ezzel össze kócolva a hajamat.
-Hé! Ne legyél már bunkó! Jót akartam.
-Bocs. Mostantól megjegyzem, hogy meg kell téged dicsérni, ha számodra valami rendelleneset csinálsz.
Inkább ott hagytam őt, és elmostam azt amiben evett. Folyton az járt a fejemben ami bele volt írva abba a naplóba. Vajon tényleg igaz? Egyszer valahogy beszélnem kell vele! De csak ha sokkal jobban közelebb enged magához. Ezután beszélgettünk egy keveset, de csak olyan dolgok jöttek fel, hogy milyen az iskola a tanárok. Mikor feljött SooYeon vagy egyéb más lány az osztályból, mindről terelte a szót. Egyáltalán nem lettem okosabb vele kapcsolatban. Össze pakoltunk majd kiválasztottam egy filmet. Beültünk a szobámba, hoztunk pattogatott kukoricát meg egy kis üdítőt majd neki álltunk filmet keresni.
- Mit szeretnél nézni? - tettem fel a kérdést Sehun felé fordulva egy apró mosollyal az arcomon.
- Nekem mindegy. - válaszolt egyhangúan.
- Hallod, ne legyél már ilyen bunkó. Vágjál már egy kicsit kedvesebb fejet. - rivalltam rá.
- Jó, bocs. Mi lenne ha horrort néznénk?
- Hát jó, nekem megfelel. - mosolyogtam rá.
Kiválasztottam egy igazán ijesztő horror filmet majd felültem mellé az ágyra és elkezdtük nézni. Először az elején semmi ijesztő nem volt, de én kezdtem félni. Nem szeretem a horror filmeket, de Sehun kedvéért bevállaltam viszont rosszul tettem. Sehun rezzenés mentes arccal figyelte a filmet, én viszont majd nem össze csináltam magam. A film vége fele épp jött egy ijesztő rész, mikor Sehun hirtelen rám dőlt. Azt hittem meg áll a szívem, úgy megijesztett. Majd a fejét feljebb raktam a vállamon és kikapcsoltam a tévét. Elkezdtem gyönyörködni az arcába. Érdekesnek találtam, mivel fiút soha nem néztem meg még így, ő viszont valahogy más volt. Törékeny és finom. Fehér bőre, szőkés haja, formás ajkai olyan igézőek voltak. De milyen hülyeségről ábrándozok én. Ő egy fiú. A szememet viszont nem vettem le róla tovább néztem Őt. Aztán hirtelen eszembe jutott amit reggel olvastam a naplójába. Létezik, hogy az a sok szörnyű dolog vele történt meg? Remélem nem. Majd ahogy elbambultam, kezemet felemeltem és megcirógattam arcát. Nem kelt fel rá így nem csak cirógattam hanem meg is simogattam viszont ekkor hirtelen pislákolni kezdett és felnézett rám, álmos szemeivel. Nagyon aranyos volt.
- Hát te mit csinálsz? - kérdezte kómása.
- Őőő..izéé.. v-valami kosz volt a-az arcodon. - dadogtam rák vörösen.
- Ja, jó. - válaszolt tök nyugodtan, majd felült és nyújtózkodott egyet. - Vége is a filmnek? Bocs, hogy bealudtam, de tök unalmas volt.
- Hát jó neked.
Felálltam, össze szedtem ami lehullott a kukoricából majd kimentem a konyhába. Sehun is jött utánam majd elindult az ágya felé, de megállítottam.
- Sehun figyelj..- szólítottam meg. - Ne haragudj a tegnapiért, nem akartam bunkó lenni veled. - hajtottam le a fejem.
- Rendben. - sóhajtott egyet. - Nem haragszom, de ha kérhetem, máskor ne legyél ilyen velem mert nem igazán esik jól.
- Oké - válaszoltam neki mosolyogva, majd felment az ágyához.

Sehun pov.

Miután felmentem az ágyamhoz, kicsit ledőltem mert az előbbi kis alvásom után még álmosabb lettem. A gondolataim folyamatosan körülötte forogtak, féltem, hiszen azért jöttem át ide, hogy a múltamat elfeledjem és most...nem akarok hiú reményeket táplálni valaki iránt akit tudom, hogy sosem fog úgy érezni irántam ahogyan szeretném. Én nem akartam ezt, én nem akartam semmiféle kapcsolatot, csak a céljaimra akartam koncentrálni, pedig bármennyire próbáltam és magamba akartam erőltetni, hogy ne gondoljak rá mégsem megy. Nagyon rossz érzésem volt, akármennyire abszurd én vissza akartam volna fordítani az időt. Ma ismét megnézni egy filmet, megint elaludni és arra kelni, hogy ő simogatja az arcom, még ha nem is direkt csinálta.
Bármennyire is tagadom, hogy utálom mikor néz...pedig nem. Szép szemei mikor minden mozdulatomat figyelmesen követi és ha valamit vissza szólok akkor mindig döbbent képet vág. Mivel még annyira nem ismerjük egymást, sokszor megbántom és ő sosem tudja, hogy hogyan fogja is fel az én viselkedésemet, így ilyenkor én is rosszabbul érzem magam és magamat okolom.
-Sehun, ugye nem alszol?!
-Ha így kiabálsz akkor biztos lehetsz, hogy nem - és tessék! Mi volt ez a válasz? Kiskutya szemeivel nézett rám majd megfordult és elkezdett lemenni - Hé,hé! Mit szerettél volna? - hirtelen felkelésemtől teljesen megszédültem.
-Már mindegy.
-Ahj! Ne legyél már ilyen, nem akartam bunkó lenni.
-Nem vettem bunkóságnak, már lassan megszokom, hogy így válaszolsz. Csak mire felértem elfelejtettem, mert közbe szóltál.
-Nem hiszem el... - csóváltam a fejem, mert még mindig rosszul voltam.
-Holnap mit csinálunk? - bökdöste meg az oldalam.
-Bemegyünk órára.
-Holnap nincs suli - úgy nézett rám mint valami hülyére - Már tavasz van...itt vannak a vizsgák. Így holnap nem lesz tanítás.
-Áh értem.
-Na akkor?
-Majd meglátjuk. - leültem a tévé elé és bekapcsoltam, hogy menjen.
Igazából azt se tudom, hogy mi ment a tévében. Néztem ki a fejemből és a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Miért nem tudok mondjuk egy normális, szép lányba szerelmes lenni? Sosem voltam beképzelt, mindig mondták, hogy milyen jóképű vagyok és hány lányt szerezhetnék meg. De nekem soha egyik sem mozgatta meg a fantáziámat. A sorsom mindig keresztbe tesz nekem, akárhogy nézem én nem tudok boldog lenni így. Kiskoromtól kezdve folyton pofára estem, felálltam mentem tovább, már két lépcsőfokot ha haladtam,de aztán mindig vissza estem egyet. A haladásom egyenlő volt a nullával, ha nem magamnak okoztam gondot azt más megtette helyettem.
Hirtelen kisebb csattanást éreztem az arcomon, nem fájt de annyira megijedtem, hogy rendesen megugrottam. A két kéz ott maradt az arcomon.
-Hogy megijedtél - hallottam Luhan röhögő hangját.
-Hülye vagy? - ki akartam szakítani az arcomat, aztán a vállamnál vissza húzott és a kulcscsontomnál, a nyakam előtt fogott le.
-Nyugi csak én vagyok... - jót kacagott kétségbeesésemen, de én egyáltalán nem tudtam viccként ezt felvenni.
Lefejtettem kezeit magamról és felpattantam. A szívem szó szerint majd kiugrott, olyan hirtelen jött ez az egész és egyáltalán nem tudtam felkészülni. Már kezdtek feltörni a múltam emlékei és tudtam, hogy a szemem már kezdett bevörösödni. Szembe fordultam vele és próbáltam legyűrni a hangom remegését és úgy emeltem ki minden egyes szót.
-Soha. Érted, soha ne csináld ezt még egyszer, és főleg ne csináld ezt a nyakammal.
Láttam ahogy lebiggyeszti a száját és semmit sem ért. A pulcsija ujját gyürködte, nem szólt semmit. Elmentem mellette, minél előbb el akartam tűnni onnan, nem akartam, hogy így lásson.
-Mit csináltam? - éreztem nyirkos ujjait ahogy a csuklómra fonódnak, közben a hangja is megremegett.
Nem tudtam ésszerű magyarázatot adni, elhúztam a kezemet és felmentem az ágyamhoz.
A fal felé fordultam, kezemet a fejem alá tettem és úgy húztam fel a lábam. És tessék itt jövök én a bunkó. Hát mit ártott nekem Ő? Most szerencsétlen azt hiszi tett valami rosszat pedig nem, csak az én elcseszett problémáim miatt távolodtam el tőle. Megint. Egyik könnycsepp követte a másikat, ritkán sírok, de a nevelőim emléke után szörnyű szorítást érzek mindig a tüdőmben. Én őket soha nem fogadtam el mint szüleimet. Folyton törtek fel a képek amiket nagy nehezen elástam magamban, csapkodni akartam, ordítva sírni, de nem tettem. Akkor Luhan talán még rosszabbul érezné magát és velem úgyse tudna mit kezdeni. Így magamban érlelődtem tovább, próbáltam halkan venni a levegőt és közben hallgattam, hogy Ő mit csinál. Semmi zajt nem hallottam. Próbáltam lenyugtatni magam és elaludni.

Halk neszt hallottam és éreztem, ahogy egy meleg takarót terítenek rám. Akkor vettem csak észre, hogy fázom, tiszta libabőr voltam. Mikor betakart kicsit elidőzött rajtam a keze, én pedig utána kaptam, és egy ijedt szempárral találtam magam szembe.
-SooYeon? - Ő mit keres itt? Elmosolyodott és az arca egyre közelebb és közelebb került hozzám.

-Sehun - hallottam, hogy valaki kétségbeesetten a nevemet mondja - Sehun, ez fáj!
Mikor kinyitottam a szememet Luhan volt előttem, a fejem rettenetesen fájt és nagyon fáztam.
-Te mit keresel itt? - az előbb még a lány volt itt...biztos álmodtam.
-Csak betakartalak, gondoltam...
-Mire gondoltál?
-Nem kell flegmázni csak mert jót akartam! És engedd el a kezem, mert fáj!
Hirtelen elengedtem és vissza dőltem, ő letrappolt a lépcsőn én pedig nagy szenvedések után vissza aludtam.
*
Reggel rettenetesen fájt a fejem, amint felültem erősen szédültem és majd szét feszült a fejem. Hirtelen nem láttam semmit csak elhomályosult minden, aztán egy kis idő után ismét láttam. Biztos lázas lettem, a sírástól lett már lázas valaki? Vagy lehet valami más miatt. Tiszta forró volt a fejem és kissé leizzadtam ez este. Lassan lementem a lépcsőn és láttam, hogy Luhan nincs az ágyban. Megnéztem a kis konyhában is a fürdőben is. Kicsit elgondolkodtam, hogy hol is lehet, de nem emlékeztem, hogy bármit is említett volna.
Ez szuper, bekóvályogtam a zuhanyzóba és hosszú ideig csak álltam a víz alatt.